Székely Bálint

A sport gyermekkoromban szerves részét képezte az életemnek, változatos sportágakat gyakoroltam egészen felnőtt koromig, fiatal felnőttként pedig több harcművészetet is kipróbáltam. Intenzív művészeti tanulmányaimat a gimnáziumban kezdtem klasszikus zongorán és gitáron, illetve a színpadi és utcai színészet berkein belül. Később jazzkonzervatóriumba is jártam; egy vállalkozás, amely még jobban elmélyítette és kiszélesítette a zene iránt érzett szeretetemet és csodálatomat.

A West Coast Swing-gel (WCS) először egyetemi éveim alatt találkoztam: szerelem volt első látásra! Úgy éreztem, mintha korábbi szenvedélyeim csupán darabjai lettek volna egy kirakósnak, és apránként kezdett összeállni a kép. Ebben a műfajban találkozott a mozgás, a színház és a zene világa, termékeny táptalajt biztosítva a partneri együttműködésnek és az egyéniség kibontakozásának egyaránt. Pár hónapon belül már napi szinten gyakoroltam, egyetlen rendezvényt sem hagytam ki. Az idő teltével – tágítván a horizontot – számos egyéb tánccal is megismerkedtem, többek között hip-hop-pal, jazz-zel, kortárs tánccal, country-val, latin táncokkal, de időm nagy részét továbbra is első szerelmemnek szentelem.

2011 óta tanítok WCS-t tanfolyamokon, magánórákon, intenzív hazai és külföldi műhelyeken. Rendszeresen versenyzek mind ’házi’, mind pedig hivatalos, nemzetközi versenyeken is, illetve gyakran járok külföldre, hogy továbbra is alázattal tanulhassak a világ legjobb táncosaitól.