Kell-e a profiknak a bulikban táncolniuk – folytatás

Laura Riva cikkének magyar fordítása

Tegnap megjelentettem egy cikket arról, hogy néhány profi miért nem táncol egész este a partikon. Számos táncos válaszolt és úgy érzi, hogy ez szinte kötelező része egy profi munkájának, hiszen a táncosok az ő „alkalmazottjai”.

Néhányuk úgy érzi, nem kötelező, de nem táncolni „bunkóság”. Mások szerint a profik tánca az esemény fénypontja lehet, ezért kellene táncolniuk.

Értem, honnan jönnek ezek az érzések, de pont ezért nem értek velük egyet.

„A táncosok a profik munkaadói”

A táncosok nem munkaadók.

Tudom, hogy a táncosok a közösségünk gerince; de nem ők alkalmazzák a profikat. Egy szolgáltatás fogyasztójának lenni nem ugyanaz, mint foglalkoztatónak lenni. Olyan ez, mintha a vásárlók „alkalmaznák” az eladót.

De nem így van; az eladókat a bolt tulajdonosa alkalmazza. Az, aki fizet a szolgálataikért. Nem pedig a vásárlók, akik megveszik a ruhákat.

Ha fizetsz egy magánóráért, akkor inkább kerülsz megbízói viszonyba a profival. Még mindig nem leszel a munkaadója, de közelebb kerülsz hozzá, hiszen ebben az esetben fizetsz a szolgáltatásaiért.

„Táncosok nélkül nem lennének profik”

Nos igen, de profik, rendezvényszervezők és DJ-k nélkül is olyan lenne a közösség, mint most?

Ugyanannak az ökoszisztémának a tagjai vagyunk. Mindannyian hozzájárulunk. Kicsit túlzó lenne azt állítani, hogy a táncosok az ökoszisztéma egyetlen fontos része és mindenki másnak az ő igényeiket kellene első helyre tenni.

Lehetnek ők a vér, de nem ők a csontváz – a profik igen. Ők nem is az izmok – azok a szervezők és a vezetők. Minden résznek szüksége van a többi részre.

Tehát ugyanannyira kell figyelnünk a profikra és a szervezőkre, mint amennyire a táncosokra.

 „Ez a munkájuk része”

Amikor azt mondjuk, hogy a profiknak minden körülmények között rendelkezésre kell állniuk, hogy táncoljanak a résztvevőkkel, akkor arra kérjük őket, hogy extra munkát végezzenek ingyen. Lehet, hogy jó móka ez a munka, de mégiscsak munka.

Tehát, ha a profiknak extra munkát kellene végezniük ingyen, akkor azt mondjuk, hogy a bulikon a népszerűségért kellene táncolniuk.

Ha amúgy is táncolnak a buliban, akkor az nagyszerű! De az egy extra dolog, amit ezért vagy azért tesznek – nem a munkájuk része.

 „Teljes állásban dolgozom és mégis táncolok a workshopok után!”

A munkád nem a táncolás. Az övéké igen.

Amikor elmész a hétvégén, az a vakációd. Eldöntheted, hogy pontosan mikor mit akarsz csinálni, mikor akarsz aludni stb. Igen, fizetsz, hogy részt vehess. És igen, lehet, hogy stresszes a munkád.

De tánctanárnak lenni szintén heti 40-60 órás elkötelezettséget jelent. És ez nem tartalmazza a bulikat.

Igen, ők választották. De fáradtnak lenni és vakációzni más, mint fáradtnak lenni egy 14 órás munkanap után. Képzeld el, ha a főnököd azt követelné, hogy vacsorázz az ügyfelekkel minden nap munka után!

  „A profiknak szeretniük KELL buliban táncolni ahhoz, hogy profik legyenek!”

Nem kérhetjük, hogy egy profi élvezze a buliban táncolást. Ha kérhetnénk, hogy bizonyos emberek szeressenek bizonyos dolgokat, akkor én szeretném a matekot.

Még azokat a dolgokat sem lehet kierőszakolni, amiket szeretek (pl. olvasás). Néhány könyvet nem szeretek. A Gyűrűk Urán elalszom. Ez viszont nem jelenti, hogy rossz olvasó vagy író vagyok.

Sok profi azért táncol legalább néhány órát minden este, mert szeret táncolni. Valószínűleg nem lennének profi táncosok, ha nem élveznék.

Bár nehéz élvezni bármit is, ha ki vagy merülve, nem is fizetnek érte, és úgy tekintenek rád, mint árucikkre. Még ha a profi szeret is buliban táncolni, nem mindenki élvez minden bulis estét. Adj nekik teret, hogy megtehessék, hogy „ne érdekelje” őket a  tánc egy-egy este.

 „Azok a profik, akik nem táncolnak a buliban, bunkók!”

Megállapíthatjuk, hogy azokat a profikat, akik a tőlük elvártnál többet tesznek, csodásnak tartjuk. Ez nagyszerű – és megérdemlik a népszerűséget, amiért megfelelnek az elvárásoknak.

A probléma azonban nem ezeknek a profiknak az elismerése. A gond az, amikor „sznobnak” állítjuk be azokat a profikat, akik nem felelnek meg az elvárásainknak minden este, mert csak egy vagy két órát táncoltak az esti bulikon, vagy inkább a barátaik társaságát preferálják.

A profik nem érdemlik, hogy arra kényszerítsük őket, hogy „találjanak időt” a táncolásra egy 14 órás nap után. Nem érdemlik, hogy le kelljen mondaniuk a magánórák bevételéről azért, hogy táncoljanak egy buliban. Ők nem szerződött szolgák.

 Valódi viselkedésbeli problémák

A legutóbbi cikket körüllengő vita során mindig előkerült a „rosszul viselkedő profi”.

Ahogy sok válasz rámutatott, a durva profikat durvának fogják ismerni. Csak úgy, mint a mindig ittas profikat. Ezek a profik tönkreteszik a saját hírnevüket. Teljesen indokolt, ha mérgesek vagyunk egy profira, aki durván bánik a nem tanító táncosokkal.

Bár ez más, mint megérteni a profit, aki hamar lefekszik, vagy az este egy részében szívesebben táncol más profikkal. És más, mint azt érezni, hogy a profik ”tartoznak” nekünk valamivel, mert szeretjük a munkájukat.

Egy radikális ötlet

Ha fontos, hogy a profik buliba járjanak és szeretnénk támogatni a közösséget, akkor fizetnünk kellene nekik, hogy táncoljanak?

Garantálom, hogy sok profi megborzongana, hogyha bulira bérelnénk fel őket a workshopok és show-k helyett. Engem nagyon elkeserítene, ha egy szervező ezzel keresne meg: „Normál díjat és költségeket fizetek neked, ha 6 órát táncolsz a buliban négy estén keresztül.”

Ha egy rendezvényen 20 profi van és mindegyiküket szeretnénk, ha 4 órát táncolna minden éjjel 100 dolláros óradíjjal, akkor egy standard hároméjszakás rendezvényen ez 24.000 dollár plusz kiadást jelentene.

Tegyük fel, hogy egy rendezvényen 200 résztvevő van. Szeretnél 120 dollárral többet fizetni azért, hogy kompenzáld a profik plusz idejét?

Irreális elvárások

A táncosoknak nem szabad továbbra is úgy gondolkodniuk, hogy a profiknak minden este mindenkivel táncolniuk kell, mert ’tartoznak’ vele.

Meg kell tanulnunk emberként tisztelni a profikat – nem pedig egy varázslatos táncos entitásként. Igen, művészként a munkájuk hihetetlen. Nagyszerű, ha szeretjük a munkájukat – de ezt nem használhatjuk arra, hogy bálványozzuk őket, vagy hogy ne emberként nézzünk rájuk.

Nem szabad úgy néznünk a nagyszerű táncosokra, mint nagyszerű emberekre. Felelősnek kell tartanunk őket rossz viselkedésükért. Kitalálhatjuk, hogyan ismerjük el nagyszerű képességüket anélkül, hogy a személyüket piedesztálra emelnénk.

Arra is emlékeznünk kell, hogy a művészek nem gépek. Munkát végeznek. Ez az ő hivatásuk. Munkájuk igazságos elismerését érdemlik és engednünk kell, hogy jól érezzék magukat abban a világban, amit támogatnak. Kell, hogy időt szakíthassanak a személyes igényeik és szükségleteik kielégítésére.

Találjunk nagyobb egyensúlyt a profikkal és magunkkal szemben támasztott elvárások között. Felejtsük el a ’mindig szolgálatban álló’ profi gondolatát és fedezzük fel a különbséget aközött, hogy valaki egyszerűen csak nem érzi – és aközött, hogy valakinek ténylegesen rosszak a szándékai.

 

 

Eredeti cikk (írója Laura Riva): http://www.danceplace.com/grapevine/sasd_followup/

Fordította: Antalné Mészáros Bernadett

A cikk előzménye: http://www.danceplace.com/grapevine/should-pros-social-dance/

És az előzmény magyar fordítása: Kell-e a profiknak a bulikban táncolniuk