Még egy kis WCS történelem

A west coast swing és a diszkó

A west coast swing nagyjából a negyenes évek óta létezett. Ahogy a rythm&bluest a fehér kultúra lassan befogadta késői ötvenes és hatvanas években, a west coast swing adoptálta ezt a fajta zenét, és meg is tartotta az összes permutációjával, mint a swing, a soul és as funk. Hangsúlyozni kell, hogy ismét a táncosok egy olyan populációjáról beszélünk, akik páros táncot tanultak és gyakoroltak, miközben a világ többi része szólótáncolt. Ezek a táncosok tartották életben a páros swingtáncot jóval azután, hogy a lindy hop, a jitterbug és az east coast swing eltűnt a föld színéről. Elérkezett a west coast swing ideje, hogy reflektorfénybe kerüljön.

A west coast swing rövid története

Amikor a diszkóláz leterítette a nemzetet (és a világot) az 1970-es évek közepén, ez a west coast swinget egy relatíve kicsiny selyemgubónyi tánckultúrából a nemzetközi popkultúra rivaldafényébe taszajtotta. Ez volt A megfelelő táncstílus A megfelelő időben. Egy táncstílus, ami tartotta az iramot Amerika változó zenei és táncos ritmusával. Ez volt az a táncstílus, ami meghallotta a hívást, amikor Amerika vissza akart térni a páros táncokhoz.

Amennyire jó volt a west coast swing a diszkóbummnak, annyira nem volt megfelelő hozzá a lindy hop. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármivel is kevesebb vagy több lett volna a lindy hopnál. Csak egyszerűen egy olyan tánccá fejlődött, ami magáévá tette a kortárs zenéket és ritmusokat, mint a soul, a funk és a rythm & blues. Azokat a ritmusokat, amik olyan idegenek lettek volna egy 1940-es évekbeli lindy hoposnak, mint a be-bop volt Frankie Manningnek, amikor visszatért a hadseregből 1947-ben.

Bevezetés

A késői húszas és a harmincas években Amerika nyugati partjai nagyjából ugyanannak a népszerű zenének voltak kitéve, mint a keleti part. De a nyugati partnak nem volt Harleme, Savoy bálterme, vagy olyan koncentrált fekete városi kultúrája, amilyen a keleti partvidéknek volt. A nyugati part táncának stílusa és modora az európai kultúra szülöttje, egy kevés latin hatással.

Azokban az időkben a táncoktatás társastánc-oktatást jelentett. A népszerű stílusok a quickstep, a keringő, a foxtrott és a peabody voltak. Olyan táncstílusok, amiket a korai európai ültetvényesek, akik a afriaki táncot annyira másnak látták, ismertek. A latintáncok is népszerűek voltak a nyugati parton, és szerepük volt a west coast swing alakulásában is. Ilyenek voltak az argentin tangó, a szamba, a merengue, a mambó és a cha-cha-cha.

A lényeg az, hogy ezek az európai és latin táncok nagyok különböztek (és ma is nagyon különböznek) az afrikai táncok által befolyásolt eredeti lindy hoptól; és ez a fajta tánc volt az, ami a nyugati parton dominált a harmincas évek végén, negyvenes évek elején, amikor a táncosok elkezdtek adaptálódni a swing/jazz zenéhez.

Arthur Murray táncstúdiók

Az 1940-es évekre az Arthur Murray táncstúdiók (a második legrégibb franchise szervezet Amerikában) már nagy hatást gyakoroltak az amerikai táncra. Táncstúdiókkal, egy erős postai megrendelős üzlettel, és oktatókkal szinte minden elsőosztályú luxushajón, Arthur Murray volt az ember, aki megtanította Amerikát táncolni. 1942-ben Betty Hutton lemezre vette az “Arthur Murray Taught Me To Dance In a Hurry” (Arthur Murray sietve tanított meg táncolni) c. számát a Jimmy Dorsey zenekarral. Ez a dal elhangzott az 1942-es The Fleets c. mozifilmben is. 1946-ra 72 Arthur Murray táncstúdió volt szerte Amerikában.

Az 1930-as években és előtte az Arthur Murray tananyag összhangban volt a nemzetileg elismert táncstílusokkal. A korai negyvenes években az Arthur Murray stúdiók elkezdtek olyan swingtáncokat oktatni, amik az adott stúdió régiójában jellemzőek voltak. Értsük jól, ezek Arthur Murray képzett táncoktatói voltak, akiket erősen befolyásolt a tradícionális európai/latin tánctechnika, ők próbáltak meg helyi hagyományos swingtáncokat tanítani.

Laure’ Haile és a western swing

Ms. Laure’ Haile, akkoriban egy jól ismert táncversenyző, akire gyakran utalnak úgy, mint aki először dokumentálta a west coast stílust, mint “amit a fehér közösség táncol”. Ez a korai negyvenes években volt, amikor Dean Collins már elkezdte befolyásolni a nyugati partvidéket a Savoy stílusú lindy hoppal. A kutatást éjszakai klubokban és dél kaliforniai táncversenyeken végezte. Feljegyezte a különbséget a dél kaliforniai és a harlemi Savoy stílusú lindy hop között, és a nyugati parti stílust western swing néven különböztette meg.

Megjegyzés: a western swing kifejezés csak erre a táncstílusra vonatkozik. Nincs köze a western swing típusú zenéhez, amit Milton Brown és Bob Wills népszerűsített ugyanebben az időszakban.

Ms. Haile 1945-ben kezdett el tanítani Arthur Murray iskolájában. 1951-ben publikálta táncos jegyzeteit a Santa Monica Arthur Murray táncstúdióban. Ezeke a jegyzetek lettek a western swing tánc tanmenetének alapjai, amit az Arthur Murray stúdiókban amerikaszerte tanítottak egészen a korai 1990-es évek, csupán csekély változtatásokkal.

Myrna Myron és a sophisticated (kifinomult) swing

Szintén az 1950-es években, nagyjából abban az időszakban, amikor Laure’ Haile’s western swing tanmenete alapján tanítottak, néha a sophistivated swing kifejezést használták a nyugati parti stílus leírására. A következő idézet Sonny Watson west coast swing történetéről szóló cikkéből származik, egy olyan cikkből, amit az interneten sok helyen publikáltak és sok helyen utalnak is rá:

Myrna Myron a Los Angeles-i Myron bálteremből találta ki a sophisticated swing kifejezést egy beszélgetés alkalmával Arthur Murray-vel, amikor elmesélte mit látott Los Angeles környékén az 1950-es években. A west coast nem úgy nézett ki, mint a korábbi swingtáncosok hanyag mozgása, sokkal letisztultabb és stílusosabb volt a kinézete. Murray elég sokat használta ezt a kifejezést a west coasdt swing jellemzésére.

Idézzük vissza, hogy ez a rock’n’roll korai napjainak idejé volt, amikor a faji kérdések meghatározták a populáris kultúra minden fajtáját. Egy olyan periódusban, amikor a faji kérdések kézzel foghatóak és megosztóak voltak, különösen a zene és a tánc terén. A sophisticated (kifinomult) swing kifejezés célja a western swingnek hangsúlyt adni. Egy olyan hangsúlyt, amit egyesek elitista kinyilvánításnak tarthatnak egy már létező és megfelelő terminussal kapcsolatban. 1959-ben ez a swing stílus egy újabb nevet vett fel. Nyilvánvalóan azért, hogy még jobban elkülönítse magát az általa kevésbé kifinomultnak tartott zene- és táncstílusoktól.

Skippy Blair és a west coast swing

Talán a west coast swing legmegbecsültebb úttörője Skippy Blair, táncos előadóművész, oktató, oktatók oktatója, szponzor és nemzeti táncversenyek bírája. Ő vezette be a köztudatba a western swing helyett a west coast swing nevet.  

A késői 1950-es években és az 1960-as években a country és a western zene széleskörű népszerűségnek örvendhetett. Ráadásként az 1930-as évektől kezdődően a teljesen tőlük független zenei stílus, a western swing is kinőtte magát egy délnyugati regionális stílusból nemzetileg elismert zenei műfajjá. Ez a zene, ami általános volt a déli honky tonkokban, tánctermekben és zenegépekkel rendelkező bárokban, ahol olyaj stylusban táncoltak, ami utánozta a jitterbug, az east coast swing és a lindy hop táncokat – azokat a táncstílusokat, amiktől a western swing épphogy el akart határolódni. Hogy ezt a  elkülönülést erősítsék, felvették a west coast swing nevet, ami a nyugati parton kifejlődött táncstílust jelentette, nem pedig a Bob Wills és a Texas Playboys által elhíresült swingzenei műfajt.

Dean Collins, a hollywoodi lindy hop, és a west coast swing

Dean Collins 1938 körül érkezett Los Angelesbe, és 1940-re már komoly nevet szerzett magának mint képzett táncos, táncoktató és koreográfus. Dean Collins vezette be a savoybeli lindy hopot a nyugati partvidéken. A nyugati partvidék pedig bemutatta Dean Collinsnak a saját európai/latin stílusok által befolyásolt swingtáncaikat. A stílusoknak ez a keveredése, és bizonyos mértékig a filmezés technikai korlátai eredményezték azt, amit ma a lindy hop közösség két különböző és  küönálló táncstílust:

  • a hollywoodi vagy elegáns stílusú lindy hop, és a
  • west coast swing, amit bár a lindy hop befolyásolt, de mégsem annak egy formája.

Egy 2001 júniusi cikk a dancespirit.com-ról, melynek címe “The Dean of Style: The dancer who taught Hollywood to swing,” (A stílus Dean-je -dékánja: A táncos, aki megtanította hollywoodot táncolni), ezt írja:

A korai negyvenes évekre Collins már kialakított egy külön lindy hop stílust, amit olyan filmekben láthatunk, mint a Buck Privates, benne egy jellegzetes figurával, a whippel. Dean Collins történetírója, Peter Loggins szerint a whip egy rendes swing-out, amit egy keskeny vonalon (sloton) táncolnak, és amikor a követő a vezető körül megy, a vezető a kezét használja, hogy kitolja a követőt, ezel elég nagy lendületet adva neki.
Ezzel a technikával úgy tűnik, mintha a követő simán és erőlködés nélkül siklana, és így a whipet gyors tempóban is meg lehet csinálni. Dean özvegye, Mary Collins, úgy gondolja, hogy a legfontosabb dolog, amivel férje hozzájárult a swingtáncokhoz, az az egyedülálló, lefinomított stílus, ami elhagyta az ugrálást (bounce). Ez a lefinomított stílus lett később a hollywoodi stílus, ami egy olyan elnevezés, amit eredetileg az összes fajta hollywoodi filmben látható swingtáncra használtak, de ma már leginkább a Dean Collins nevével fémjelzett stílust jelenti.

Egy hardcore-os lindy hopposnak a fentieket nehéz lehet lenyelni. Míg Dean Collins finomított stílusát nyiltan felkarolták és széles körben gyakorolták, mint a lindy hop egy jóhiszeműen vett változatát, a whip mégis egy west coast swing és nem egy lindy hop figura. Ez az apró dolog jól mutatja Dean Collins szerepét a savoy stílusú lindy hop west coast swinggé és hollywoodi smooth style (finom) lindy hoppá való alakításában. Egyszóval, az átalakulást, ami a stílusok elágazása közben történt, homály fedi. Hogy pontosan ki járult hozzá és mivel ennek a kelet-nyugati találkozónak a végkifejletéhez, az e cikk írójának nem tiszta.

Ami biztos, hogy a végeredmény a west coast swing és a hollywoodi smooth style lindy hop. Ugyanakkor néhányan úgy gondolják, hogy ez a kettő egy és ugyanaz, legalábbis a wcs eredeti formájának tekintetében. Ez az elképzelést támogatja egy kijelentés, amit Annie Hirschnek és Skippy Blairnek tulajdonítanak. A következőt a www.swingcraze.com “West C” c. cikkéből vettem:

Annie és Skippy egyetértenek, hogy az akkori és a mai wcs közötti nagy különbség az, hogy most mindkét partner jobban felegyenesedve táncol lassabb zenére, így van idejük érdekes lábvariációkra, amiket angolul syncopation-nek hívnak.

Egy fontos különbség a klasszikus lindy hop és a jelenkori wcs között a testtartás és a stílus. A mai wcs-t egyenes testtartással táncolják az európai/latin táncok tradíciói szerint. A lindy hopot inkább a talaj felé irányulva, hajlított térdekkel és elasztikusan az afrikai táncok tradíciói szerint. Dean Collins finom stílusa aminek része ez a klasszikus lindy hop tartás, valóban lehetett a prototípusa a wcs-nek. Ha így volt, a wcs végül visszatért az európai/latin testtartáshoz. Elképzelhetjük, hogy ez hogyan is történhetett azokban az években, amikor a feketék zenéje és tánca körül feszültségek voltak. Emlékezzünk, hogy abban az időszakban a wcs komoly energiákat fektetett abba, hogy egyértelműen elkülönüljön a kifinomult western swing és amit ők a hanyag mozgású east coast táncnak tartottak, különösen akik Harlemből érkeztek. .

Sok helyen találni rá utalást, hogy Dean Collins elkerülte a vitákat, amik a lindy hop és a wcs kapcsolatáról szóltak. És míg sokan rá mint a wcs atyjára tekintenek, nem tudni, hogy ő ezt a címet valaha is elfogadta volna. Az özvegye is ezt mondta a dancespirit.com cikkében:

Loggins leírta, hogy Dean saját stílusa fejlődött és változott az évtizedeken keresztül, amiket áttáncolt, az élete vége felé visszatérve a lindy hophoz, amit életében először táncolt a Savoyban a harmincas években. Amikor megkérdezték tőle, hogy a férje volt-e a felelős a wcs megjelenéséért, Mary Collins azt mondta, hogy Dean ragaszkodott ahhoz a kijelentéséhez, miszerint “csak kétféle swingtánc van: jó és rossz.”

Dean Colins 1984-ben halt meg. A dancespirit.com cikke szerint:

Dean Collins éppen azelőtt távozott közülünk, hogy a swing reneszánsza visszahozta szeretett táncát a fősodrásba, de élete végéig remélte, hogy amit ő a “legamerikaibb amerikai táncnak” nevezett, az mindig tovább fog élni. Két hónappal a halála előtt a Los Angeles Timesnak adott interjúban azt mondta: “a swing régóta köztünk van. Nem tudom mit hoz a jövő, de lesznek emberek, akik még sokáig folytatni akarják majd.”

A pontosság kedvéért, “a swing reneszánsza [ami] visszahozta szeretett táncát”  1984-es halála után, az az megújult érdeklődés volt a klasszikus lindy hop iránt, nem pedig a mai wcs. 1984-re a wcs már közel 10 éve élvezte a reflektorfényt, mint Amerika legkedveltebb swingtánca. Ez a wcs egyik meghatározó tulajdonsága miatt volt: a képessége miatt, hogy képes adaptálódni és újradefiniálni önmagát, hogy megfeleljen a mindenkori populáris zenei irányzatoknak.

WCS és a kortárs zene

A képessége a mindenkori kortárs zenéhez való adaptálódásra az 1970-es évek óta tartotta az amerikai páros táncok élvonalában a wcs-t. Ugyanez a lindy hopról nem mondható el.

A késői negyvenes években a jump blues tiszta shuffle/swing ritmusa, amit Louis Jordan, Big Joe Turner, Roy Milton és mások műveltek, szó szerint elárasztotta a táncparketteket lindy hop, jitterbug,  és east coast swing táncosokkal. És kétségtelen, hogy néhány kifinomult western swing táncos is volt azokon a parketteken. De ami a lindy hoposokat a parkettre hívta, az a shuffle/swing ritmus volt, ami a lindy hop tánc szíve és lelke. Ez a jellegzetes ritmus megmaradt a jump blues rythm & blues-zá való átalakulásában is, és egészen a rock’n’roll korai időszakáig tartotta magát. De a korai hatvanas években a r&b elkezdett megérni, a shuffle/swing ritmust felváltotta a funk és soul, ami a szólótáncosoknak kedvezett.

1960-ra a western swinget egységesen oktatták amerika szerte már közel 10 éve, és felvette új nevét is, a wcs-t. Szintén eddigre a r&b lassan levetette a feketék zenéjének negatív imidzsét, és gyorsan amerika popzenéjévé vált. A wcs, lévén egy élő tánc, tartotta a ritmust az időkkel és adaptálódott az aktuális zenékhez és a velejáró funk és soul ritmushoz.

De a hatvanas évek folyamán a wcs egyáltalán nem volt a popkultúra kedvenc táncstílusa. Ez a cím a twistet és egy csomó másik szóló táncstílust illette, amik akkoriban jöttek és mentek. Ugyanakkor, a páros táncok művelői körében a wcs volt a kedvelt tánc a r&b, soul és funk zenékre.

Ahogy a hatvanas évek után jöttek a hetvenes évek, a wcs folytatta a fejlődését a népszerű tánczenék mentén. Amikor a késői hatvanas évek funk és soul tánczenéje a hetvenes évek diszkójává fejlődött, a wcs ott volt, hogy meglovagolja Amerika újra megjelent érdeklődését a páros táncok iránt.

E wcs rövid történetéről szóló fejezet előtti rész a hetvenes évek diszkó zenéjével és táncával foglalkozott, és azzal a következtetéssel zárult, hogy a diszkó megérkeztével elérkezett a wcs ideje, hogy reflektorfénybe kerüljön. A wcs ebben a reflektorfényben maradt végig a diszkóéveken át, amik az évtized végéig tartottak, amikor is az antidiszkó érzés elkezdett fokozódni.

Az antidiszkó érzés

A késői hetvenes években a kollektív rock kultúra teljeskörű kampányt indított a diszkó ellen. Ez volt az az időszak, amikor a DISCO SUCKS (a diszkó béna) felirat megjelent matricákon, pólókon, kitűzőkön, kávésbögréken és mindenféle más elképzelhető helyen. Talán a legemlékezetesebb antidiszkó esemény 1979-ben Chicagóban történt. Ezt írja róla a jahsonic.com cikke:

1979. július 12-én a chicagói DJ Steve Dahl és a baseball támogató Mike Veeck megrendezett a “hivatalosan a világ legnagyobb antidiszkó gyűlését” a Cominsky parkban. A rajongókat meghívták, hogy hozzanak diszkólemezeket a mérkőzésre, hogy az első játszma után felrobbantsák őket.
Sajnos a robbanás (és a több száz izgatott rajongó) annyi szemetet hagyott a játéktéren, hogy a Soxot kötelezték a második játék elhalasztására, és bírság megfizetésére. “Úgy néz ki”- mondta Dahl később – “mint a második világháború!”
WCS az 1980-as években

Az 1980-as években amit addig diszkónak hívtak, egyszerűen klubzenévé fejlődött. A popkultúra tömegei fokozatosan túltették magukat a páros táncok iránti lelkesedésükön, és újra egyedül vagy csoportokban táncoltak, mint a diszkóbumm előtt. De a táncos körökben a wcs maradt a legnépszerűbb táncstílus. A diszkó regnálásának néhány évében a bébiboomerek ezrei szoktak rá a páros táncokra. Ezek a táncosok továbbra is élvezték a wcs-t a nyolcvanas évek folyamán, és inspirálták az utánuk jövő generációkat a wcs táncolására.

(Az angol nyelvű cikk még folytatódik egy összehasonlítással a lindy hop és a wcs tekintetében, amivel a mai – 2017-es – wcs-t tekintve nem értek egyet, ezért nem fordítottam le. A cikk harmadik része pedig a lindy hop újraélesztéséről szól)

 

« Előző1 ... 34 5