Még egy kis WCS történelem

Bevezetés…

A bennünk élő ritmus

A legtöbb embernek természet adta ritmusérzéke van. Anélkül, hogy tudatosan gondolnának rá, érzik egy gyengéden ringó bölcső nyugtató hatását, vagy egy mozgásban lévő hinta ritmusát. Azok, akik birtokában vannak ennek az adottságnak, bizony szerencsések, hisz övék a képesség a táncra.

Ha a swing ritmus pulzálása a lényege a zenének, amit élvezel;

Ha érzed a zenét a lelkedben és ez arra inspirál, hogy megmozdulj;

Ha szeretnél egy táncpartnerrel közös zenei élményt;

Értékelni fogod azt az élvezetet, ami a lindy hop táncot jellemzi.

A lindy hop-ra gyakran utalnak úgy, mint Az Eredeti swing táncra. A Savoy Bálteremben és Harlem utcáin alakult ki a késő húszas- harmincas években, szilárd alapokkal a feketék kultúrájából. Ma, több mint 70 évvel később a lindy hop-ot mint eredeti amerikai művészeti ágat ismerik szerte a világon.

Ahhoz, hogy jobban megértsd, milyen a lindy hop tánc és hogyan is néz ki, kattints az alábbi linkekre, ahol napjaink igen magas szintű lindy hop táncait láthatod.

Lassú/közepes tempó

Közepes/gyors tempó

Gyors/nagyon gyors tempó

A továbbiakban általános információkat találhatsz a lindy hop táncról, zenéről és kultúráról, valamint a Kansas City / Lawrence region növekvő lindy hop tánc közösségéről.

A cikk nézőpontja és célközönsége

Ahhoz, hogy jobban megértsd, miről is szól ez a cikk, fontos tudnod a szerző nézőpontját, és a célközönséget.

Az író, a (jelenleg már inaktív) kclindyhop.org webmestere, kizárólag lindy hop-ot táncol, mint vezető (férfi), nagyjából öt év tapasztalattal mind a St. Louis-i, mind a Kansas City-beli lindy hop közösségben. Ebből következően a nézőpontja a lindy hop perspektívájából táplálkozik. A fókusz így a lindy hop táncon és annak kísérő táncstílusain lesz: Charleston, East Coast Swing/Jitterbug, Balboa, Bal-Swing, Collegiate Shag, Blues és a klasszikus Jazz line dancing (vonaltánc).

E projekt kezdetén a megszólítani kívánt közönség a ”nem táncoló tömeg bármely tagja, akit érdekelhet a swingtánctanulás”. Ezért feltételeztem, hogy az olvasók nagy részének nem lesz ismerete a lindy hop-ról, annak történetéről vagy fejlődéséről. A cikk tartalmának nagy része ezt a feltételezést tükrözi.

Ahogy a projekt lassan a végéhez közeledett, és olyan tapasztalt lindy hop táncosok is átnézték, akiknek volt némi fogalma a történetéről, egyértelművé vált, hogy ez az alkotás tapasztalt táncosok részére is informatív lehet; főleg azoknak, akik rokon, de mégis más swingtáncokban érdekeltek.

Összefoglalva: ez az anyag eredetileg a swing iránt érdeklődő nem-táncos embereknek íródott, de olyan információkat is tartalmaz, amik tapasztalt táncosok részére is érdekesek lehet.

Támogatom a független kutatást

Erősen támogatom az olvasót abban, hogy saját kutatásokat végezzen a lindy hop és egyéb swingtáncok témájában. Az internet értékes lelőhely lehet ebben a tekintetben. Itt olvasott kulcsszavakra és -kifejezésekre rákeresve nagy mennyiségű, más forrásból származó anyagot lehet találni.

(Az eredeti cikk) minden egyes oldalának bal fölső sarkában található egy web kereső funkció, ami új ablakban nyitja meg a Google keresési találatait. Az olyan keresések, mint “lindy hop”, “West Coast Swing” vagy “Swing zene” több százezer találatot fognak kiadni olyan forrásokból, melyek nézőpontja más lehet, mint az itt bemutatott.

Arra is bíztatom az olvasót, hogy keressen és próbáljon ki minél többféle táncstílust. Csak ezután lehet képes megalapozott döntést hozni arról, hogy melyik táncstílus áll hozzá a legközelebb.

Az információk forrása és a cikk célja

Az itt felsorakoztatott információ nagy részét az internetről szedtem. A kutatás folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy a történelmi tények közé rengeteg mítosz, legenda, mese, túlzás, és egyes esetekben egyszerűen félrevezető információk keveredtek – direkt módon is meg nem is. Minden erőmmel azon voltam, hogy pontos információkkal szolgáljak. Amikor különböző források eltértek dátumok vagy egyéb részletek tekintetében, a legmegbízhatóbbnak tartott forrást idéztem.

Ennek az anyagnak az egyetlen célja, hogy általános háttérinformációval szolgáljon azoknak, akik hobbi szinten gondolkoznak a swingtáncokban, és olyan táncosoknak, akik tobbet szeretnének tudni a lindy hop táncról, zenéről és kultúráról.

Első rész
Korai történet: 1800 – 1945

Afrikai gyökerek

Az afrikai kultúrával, amit a rabszolgatartás idején hoztak be Amerikába, egy olyan gazdag történelmű táncstílus is érkezett, ami ismeretlen volt az europid ültetvényesek körében. Európában a társas táncokat a párok merev, kiegyenesedett tartásban, egymásba karolva, vagy szemtől szemben összekapaszkodva táncolták. A mozgás a lábakra korlátozódott, olyan módon, ami gyakran mesterkélt és erőltetett volt. A táncnak ez a formája szöges ellentétben állt az afrikai törzsi táncok mozdulataival.

Video:    Korai európai tánc

Az afrikai rabszolgák tánca természetes mozdulatokból állt. A When The Spirit Moves (kb: Amikor a lélek mozdul) c. könyv alapján az afrikai tánc néhány jellemzője:

  • A teljes test mozog
  • A karok, a lábak és törzs hajlított
  • Váll- és csípőmozdulatok, csusszantás, dobbantások és ugrások
  • Aszimmetrikus, fluid folytonos mozdulatok
  • A föld felé való irányulás
  • Szabad szellemiségű improvizáció
  • Pantomim

Video:    Afrikai törzsi tánc

Ami a “föld felé való irányulást” jelenti, ez a kongói közmondást gyakran idézik:

“Táncolj hajlított térdekkel, hogy ne nézzenek hullának”

Ahogy az afrikai kultúrából az afro-amerikai kultúra kifejlődött, az afrikai tánc jellemzői megjelentek az afro-amerikai táncstílusokban. Az egyik legkorábbi példája ennek a fejlődésnek a pantomim művészete. Különös tekintettel a pantomim, mint a fehér ember napi rutinja kifigurázásának egy formájára.

Afro-amerikai tánc: 1850 – 1925

Az 1800-as évek közepén a floridai afro-amerikai rabszolgák elegyítették a saját táncstílusukat a bennszülött Seminole indiánok páros táncával. Ez a tánc, amit Chalk Line Walk-ként ismertek, lett az alapja a későbbiekben Cakewalk néven ismertté vált táncnak.

Cakewalk

(A videók nem elérhetők, néhány példa, amit találtam: https://www.youtube.com/watch?v=QifiyNm6jG4 https://www.youtube.com/watch?v=LqpINmqxlsc https://www.youtube.com/watch?v=AcFQjG3TiBw )

A Cakewalk-nak része volt egy fajta masírozás, ahol a táncosok egy egyenes mentén meneteltek, parodizálva ezzel a fehér felsőosztályt és jellegzetes europid mesterkéltségüket. Ezt a táncot gyakran verseny keretek között táncolták, ahol a győztes egy tortát (cake) kapott, innen a tánc neve: Cakewalk. Az 1890-es évekre a Cakewalk Amerika egyik legkedveltebb táncstílusa lett versenyekkel, show-kkal, játékokkal és kottákkal, amiket kifejezetten erre a táncra írtak.

A Cakewalk lehetett az első amerikai tánc, amit a feketétől a fehér társadalom átvett. És bár a népszerűsége 1915 és 1920 között megcsappant, hamar átvették a helyét más afro-amerikai táncstílusok, köztük a Charleston és a Black Bottom.

Charleston
Video A  Video C

A Charleston a délkarolinai Charleston melletti apró szigeten élt afro-amerikaiaktól származik. Néhány beszámoló egészen a nyugat-afrikai Cape Verde Islands-ig vezeti vissza. A Charlestont mai formájában már 1903-ban is táncolták, és 1913-ra már a harlemi színpadokig is eljutott.

1922-23-ban a Ziegfeld Follies színpadra vitt egy táncot, amiben volt Charleston. Egyéb színpadi művek és előadások, amikben ez az új táncőrület szerepelt: a Liza c. színdarab, a Runnin Wild és a Shuffle Along c. Broadway előadások. A Charleston volt a tomboló húszas évek tánca, és a swing tánc korai fejlődésének egy kulcseleme. Ahogy az 1920-as évek a végéhez közeledtek, úgy közeledett a végéhez a Charleston népszerűsége is. De ahogy a Charleston népszerűsége halványodott, úgy erősödött egy új táncé: ez volt a Black Bottom.

Black Bottom
(https://www.youtube.com/watch?v=jTR6xBeC2xA
https://www.youtube.com/watch?v=n5UnEB23YCI )

A Black Bottomr-ról azt mondják, hogy a kora 1900-as évekből, New Orleans-ból származik. Egy lendületes tánc volt, amit egyedül vagy párban is lehetett táncolni. Szóló formájában hasonlított, és valójában egyike volt a modern sztepp és jazz tánc kiindulási alapjának (ha nem A kiindulási alapja volt). Az afrikai táncok jellegzetességeit használva ez a tánc magába foglalta “.. a fenék ütögetését előre- és hátra ugrálás közben, dobbantásokat a lábbal, és a törzs (a medence) körzését, karmozdulatokkal a zene ritmusára, és esetenkénti  Heel-Toe Scoop-pal , amit abban az időben nagyon erotikusnak tartottak.” [www.streetswing.com]

A Black Bottom táncot a fehér amerikaiaknak 1919-ben mutatták be olyan kottákon, amelyeken a tánc kivitelezésére vonatkozó instrukciók is voltak. A dal címe, amit a nashville-i Perry Bradford írt, The Black Bottom Dance volt. 1924-ben a Dinah című szandarab mutatta be a Black Bottom-ot egy még szélesebb közönségnek. 1926-ra ez a fajta tánc felváltotta a Charlestont népszerűségben. Akárcsak a Charleston, a Black Bottom is fontos hatással volt a későbbi lindy hop táncra.

Az  első lindy hop generáció: 1925 – 1935

1925-ben a színpad készen állt, hogy egy új táncstílus elkezdjen kibontakozzon. Eddigre az afrikai és az európai táncok vegyítése már 75 éve zajlott. Az természetes, szabad stílusú afrikai tánc integrálta az európai táncok  páros- vagy társas jellegét. A Ragtime Jazz és egyéb népszerű zenei irányzatok hozták azokat a ritmusokat és tempókat, amik kiválóan megfeleltek a Charleston fürge lábvariációinak és kirúgásainak, és a Black Bottom Jazz/sztepp figuráinak. A korai versenyeken az a törekvés, hogy felülmúlják egymást a táncparketten, a táncpartnerek szétválásához vezetett, hogy a korai Jazz/sztepp tradíciók különleges lábvariációit előadhassák. Bár azt nem tudjuk, hogy pontosan ki volt az első, aki ily módon elszakadt a partnerétől, de bárki is volt, általa született meg a modern swing tánc.

A Savoy bálterem

1926 március 12-én megnyitotta kapuit a Savoy bálterem, ami a későbbiek folyamán “a swing tánc templomává” vált. “A világ legjobb bálterme” Harlemben, a  Lenox Avenue 596 szám alatt volt megtalálható New York City-ben. A táncparkett 200 láb hosszú és 50 láb széles volt (kb 61 x 15 m ~ 929 m2). Két zenekari pavilon és egy visszahúzható színpad volt benne. Ez volt a legközkedveltebb táncos hely Harlemben egy olyan időszakban, amikor egész Harlem táncolt. Sok mindent megírtak (és minden el is érhető online) a Savoy bálteremről és annak szerepéről a swing tánc történetében. Legyen itt elég annyi, hogy mind zenészek, mind táncosok tekintetében a Savoy bálterem tanúja lehetett a korai jazz és swing összes nagy tehetségének. Az évek folyamán az olyan zenekarvezetők, mint  Chik Webb, Cab Calloway, Count Basie ésDuke Ellington a Savoy két zenekari pavilonján vetették össze zenekarjaik tudását a “Battle of the Bands” viadalon. És amíg a bandák vetélkedtek egymással, a táncosok azon versengtek, hogy ki tudja felülmúlni a többieket a legújabb szóló tánclépéseivel. Ezek a táncosok voltak az első generációs swingesek, akik egy olyan új táncstílust alkottak, aminek ekkor még nem volt neve.

Video:    Inside The Savoy Ballroom

Három vezető (és követőik) emelkedett ki az első generációból:

  • “Twistmouth” George Ganaway és Edith Matthews
  • Leroy “Stretch” Jones és Little Bea
  • “Shorty” George Snowden és Big Bea
“Twistmouth” George Ganaway & Edith Matthews

Twistmouth George egyike volt a Savoy nagy táncosainak és újítóinak a legelső napoktól kezdődően. Shorty George korai riválisaként Twistmouth hamarosan profi szólótáncos lett, és nem látogatta a Savoy-t az 1930-as években. Twistmouth George-nak és partnerének, Editnek köszönhető a lindy hop legalább egy megmaradt jellegzetessége: a twist vagy swivel nevű lépésvariáció, amit a követő táncol az alap lindy hop swing out figura 1-2 számolására. Twistmouth másik nevezetessége, amikor a Savoy melletti járdán fogta Norma Millert (aki akkoriban 14 éves volt), és az este nagy lindy hop bemutatójára partnerének választotta, ezzel ugyancsak feldobva a heti rendszeres buli hangulatát. Norma Miller, aki később tagja lett a Whitey’s Lindy Hoppers csapatának, mesél az esetről a Swingin at the Savoy c. önéletrajzi írásában.

1996-ban Norma Miller kiadta “Swingin’ at The Savoy, The Memoir of a Jazz Dancer.” c. könyvét.

 

Leroy “Stretch” Jones & Little Bea

Stretch Jones egy másik közkedvelt táncos volt a Savoy korai időszakában. Jellemzője volt a kecsesség és a látványos mozdulatok, s míg Stretch 6 láb magas volt (kb 1,82 m), addig partnere, Little Bea nem volt magasabb 5 lábnál (kb 1,52 m). Ők ketten érdekes ellentétei voltak Shorty George-nak és Big Bea-nak, akiknek a testmagassága pont ennek fordítottja volt. 1935 táján Stretch úgy döntött, hogy elhagyja a Savoy-t és csatlakozott a Shorty Snowden Dancers csapathoz a Paradise bálteremben, ahol a Paul Whiteman Orchestra játszott fehér táncosoknak. És míg semmilyen különleges lindy hop elem nem kapcsolódik Stretch Jones nevéhez, a hatása letagadhatatlan volt. Frankie Manning, aki később fontos szerepet fog játszani a lindy hop történetében, bálványozta őt, és partnerével, Little Bea-vel őket tartotta a lindy hop Fred Astaire-ének és Ginger Rogers-ének.

“Shorty” George Snowden & Big Bea

A lindyhopperek első három generációjában a legemlékezetesebb, és az, akiről a legtöbbet írtak, Shorty George Snowden volt. Shorty George volt a Savoy top táncosa az 1926-os nyitástól a korai harmincas évekig. Az alig 5 láb magas (kb. 1,52 m) férfit komikus táncos zseniként ismerték. Amikor legismertebb partnerével, Big Bea-vel táncolt (aki fölétornyosult), az eredmény olyan tánclépések és figurák voltak, amik hihetetlenül szórakoztatóak, és technikailag brilliánsak voltak. Míg néhány forrás Shorty George-ot említi meg, mint az első táncost, aki tánc közben különvált partnerétől, leginkább mégis két másik dolog miatt emlékeznek rá: a saját jellemző mozdulatáról, amit találóan shorty george-nak neveztek el, és arról, hogy ő adta a lindy hopnak a nevét.

A shorty george tánclépés saját apró termetének kifigurázása volt: előrehaladás erősen hajlított, jobbra-balra ringatott térddel. Ez a mozdulat, vagy egy nagyon hasonló eredetileg boogie walks vagy baltimore buzz néven volt ismert.

Video:    Shorty George és Big Bea

Egy táncstílus nevére lel

Míg senki sem vitatja Shorty George érdemét a shorty george tánclépés elterjesztésében, a lindy hop elnevezésével kapcsolatban már más a helyzet. Charles Lindbergh 1927 május 21-én teljesítette repülővel megállás nélkül az Egyesült Államok és Európa közötti távot, egy olyan időszakban, amikor ez a táncsítlus tombolt egész Harlemben, New York-on át és keresztül-kasul az egész keleti parton. Két dolog érdemes itt a megfontolásra:

  • A “hop” és “hopping” alap kifejezésnek számított a táncra és táncolásra vonatkozóan abban az időszakban.
  • Lindbergh bravúrjának a híre világszerte (csakúgy, mint az első holdraszállásé) kétségtelenül magába foglalt néhány hivatkozást, ahol az Atlanti-óceán feletti repülését a “hop” szóval írták le.

Video:    Charles Lindberg repülése

A lényeg az, hogy a “Lindbergh Hop” kifejezés valószínűleg már része volt a hétköznapi köznyelvnek még azelőtt, hogy Shorty George – néhány forrás szerint – spontán elnevezte ezt az új táncstílust lindy hop-nak.  Valójában néhány forrás szerint táncos körökben a “Lindbergh Hop” kifejezést a Savoy-beli táncstílus leírására használták hónapokkal, sőt talán egy évvel azelőtt, hogy ő egy riporter kérdésére ezt válaszolta. Mindazonáltal, az alábbiakban a lindy hop elnevezése történetének esszenciáját olvashatjátok:

Az idő és a hely (válassz egyet, több különböző forrásból idéztem):

  • Egy délután Lindbergh párizsi repülése után
  • 1927 szeptemberében egy táncversenyen a Central Park-ban
  • 1928-ban egy táncmaratonon a Savoyban, Harlemben
  • 1928 június 17-én a Manhattan Casino bálteremben New York-ban, egy táncmaraton közben.

A történet szerint egy riporter, aki nem ismerte ezt az új tánstílust, odament Shorty George-hoz, aki a Central Park-os változat kihirdetett győztese volt, és megkérdezte, hogy mi az, amit itt ők csinálnak. Shorty George egy pillanatig elgondolkodott, majd azt válaszolta:

“A lindy hop-ot, pont úgy repülünk, ahogy Lindy tette!”
“The Lindy Hop, we’re flying just like Lindy did!”

Egy másik forrás szerint a válasza így hangzott:

“Hát a hop-ot, a lindy hop-ot!”
“I’m doin’ the Hop, the Lindy Hop!”

Az a változat, miszerint “Egy délután Lindbergh párizsi repülése után” történt a dolog, azt állítja, hogy az ihletet egy újság címlapja adta, ami a közelben hevert.

Függetlenül attól, hogy ki vagy mikor használta elsőként a lindy hop kifejezést, Shorty George marad az a személy, akinek a történetet tulajdonítják, hogy az újságírónak ezt megemlítette, és aki így a nevet elültethette a köztudatban. Talán a végső szót Frankie Manning-é lehetne, aki a témában így nyilatkozott:

Én csak annyit mondhatok, hogy ezt a történetet magától Shorty George-tól hallottam. A többiek ott álltak körülöttünk, és senki nem mondta, hogy “Jaj, ne már Shorty, ne beszélj zöldeket”, amit megtettek volna, ha nem lett volna igaz.

Itt végződik az első generációs lindy hop és azoknak a  táncosoknak a története, akik megalapozták a stílust és nevet adtak neki. Az 1930-as évek folyamán már egy új generáció kelt életre. Ez a második generáció mutatta meg a lindy hop-ot a világnak a lindy hop swing aranykorában.

A lindy hop aranykora: 1935 – 1945

A lindy hop első generációja termékeny környezetet teremtett a táncosok második hullámának, akik legalább annyira lelkesek voltak a tánc terjesztésében és megújításában. Ahogy a jazz- és swingzene fejlődött, úgy fejlődtek a táncstílusok is. A swing tekintetében a lindy hop, de ezzel együtt a jazz és a  szteptánc különböző formái is. Az Esquire Magazine 1936. februári számában lehetett olvasni a stílusok ezen érdekes keveredéséről.

. . .  E.S. Campbell

Visszatérve a lindi hopra, volt egy esemény, amit az aranykor hajnalának nevezhetünk. Két fontos szereplője volt: Shorty George Snowden az első generáció képviseletében, és egy fiatalember, akit Frankie “Musclehead” Manning-nak hívtak. A legtöbb forrás szerint 1935-ben történt, egy savoybeli táncverseny alatt, és egy új lindy hop korszak kezdetét jelezte.

A fáklya átadása

Megjegyzés: Ennek a fejezetnek az idézeteit egy Frankie Manning-gel készült interjú vágatlan átiratából vettem. Az interjú a Thirteen/WNET New York által készített City Arts program 4. évad (1997/98) 11. adásában hangzott el.

Az 1930-as évek elején a Savoy bővelkedett lindi hop versenyekben. Ekkorra sok fiatal táncos már komoly kihívást jelentett az első generációs idősebb táncosokkal szemben. Hosszú időn keresztül Shorty George-ot tartották a Savoy legnagyobb táncosának. Frankie Manning, aki nála 10 évvel volt fiatalabb, gyorsan emelkedett a ranglétrán.

Shorty George és Big Bea egyik komikus befejező figurája az volt, amikor Bea Shortyt a hátára kapva vitte le a parkettről, miközben Shorty őrült mód kalimpált a lábaival. És míg ez a figura pusztán komikus okokból született, Frankie Manning tudta, hogy némely táncoknál az emelések a tánc szerves részét képezték.

A társastáncoknak már évek óta részei voltak az emelések. Ugyanakkor ez pusztán arra korlátozódott, hogy a követőt óvatosan felemelték, majd puhán letették, hasonlóan a baletthez. Mi lenne, ha egy ilyen mozdulatot a lindy hop-ba integrálnánk? Frankie Manning saját szavaival:

Szóval láttam ezt, és mondtam a partneremnek, Freda-nak, hogy “Van egy figuraötletem!” Elmeséltem neki azt a figurát, amit Big B csinált Shorty-val, ahol felvette a hátára. Azt mondta: “Igen, ismerem azt a figurát, de én ugyan fel nem veszlek téged a hátamra!” Azt mondtam: “Nem, én abból csinálni akarok egy figurát. Azt akarom, hogy átfordulj a hátamon!” Szóval gyakoroltuk ezt úgy két hétig minden áldott nap.

Így mesélte el Frankie Manning az ihletet, ami alapján az első akrobatikus figurát megalkotta a lindy hop-ban. Amikor a riporter megkérdezte, hogy emlékszik-e az első alkalomra, amikor csinálta, Frankie így válaszolt:

Igen, emlékszem az első akrobatikusra. Jelentős pillanat volt. A Savoyban versenyeztem, amikor először megcsináltam. És az ellenfelem a példaképem volt, Shorty Snowden, akit a lindy hop atyjának hívunk, mert ő nevezte el lindy hopnak.

Az interjú folyamán Frankie Manning elmesélte a versenyt magát:

Szóval, ott voltunk, öt másik párral versenyeztünk, akik a legnagyobb lindy hop táncosok voltak, úgymond a világon, mert a Savoyból jöttek és Harlem környező részeiről. Ők már táncoltak, és én voltam az utolsó a sorban ebben a versenyben. Freda és én ott táncoltunk, és a Chik Web banda játszott, mi meg csak swingeltünk és Chik Webb levett mindent, amit csináltunk, és akkor azt mondtam: “OK, Freda, készen állsz?” És ő azt mondta: “Igen, csináljuk!” Úgyhogy átugrottam a feje fölött és átfordítottam őt a hátamon ő pedig landolt a parketten. És amikor landolt – “bumm”, Chik Webb elkapta azt a zenével. Aznap este a Savoy tömve volt, mert szombat este volt, és mindenki tudott a versenyről. És amikor megcsináltuk a figurát, teljes volt a csend. Mindenki azt kérdezte: “Mi történt? Mit csinált?” És a következő pillanatban a Savoy kitört, mint egy vulkán. Mindenki elkezdett sikoltozni és kiabálni és dübörögni, és nem hagyták abba. Abból, amilyen izgatottak lettek, arra gondoltam: “Atyám, lehet, hogy alkottam valamit.”

A sztori egy érdekes mellékszála: az előző részletben Frankie Manning megjegyzi, hogy Chik Webb levett mindent, amit csináltak, és elkapta a zenével, amikor földet értek. Itt arra a különleges interakcióra utalt, ami a táncosok és a zenészek között létezett. Míg sokan jól értik azt a koncepciót, ahol táncosok a zenészek által játszott zenére táncolnak, a swing történetének ebben az időszakában nem volt ritka, hogy a zenészek a táncosok lépéseihez igazították a zenéjüket. Ebben az esetben Chik Webb, mint zenekarvezető és dobos, elkapta a stoppokat és kunsztokat, amiket Frankie és Freda a parketten produkált. A különbség itt abban rejlik, hogy Chik Webb kapott el mindent, amit Frankie és Freda csinált, nem Frankie és Freda kapott el mindent, amit Chik Webb és zenekara csinált.

Amikor megkérdezték nyert-e, Frankie így válaszolt:

Az igazat megvallva, az emberek annyira izgatottak voltak, és körénk tömörültek és azt kérdezték “Hé, ember, honnan szedted azt a figurát?”, hogy Mr Buchanannak nem volt esélye kihirdetni a győztest, csak annyit mondott: “Hát, gondolom a fiatalok nyertek”. Szóval, igen, azt hiszem nyertünk.

Szóval igen, nyertek, és Frankie “Musclehead” Manning tényleg alkotott valamit. Elindította a lindy hop swing új korszakát.

Video:    Táncok és egy rövid interjú, amiben először említik az akrobatikát.

Ugyanabban az évben Shorty George és Big Bea szerepelt egy Eddie Cantor filmben, egyébiránt pedig tovább utazgattak a Paul Whiteman zenekarral, és olyan helyeken léptek fel, mint a Cotton Club és a Small’s Paradise. Eddigre Twistmouth George már a szóló karrierjét építette, és Stretch Jones Shorty George-dzsal dolgozott. Ahogy az új generációs lindyhopposok elkezdtek felnőni, az első generáció a saját egyéni táncos és szakmai kihívásaival volt elfoglalva.

Az akrobatikus elemek bevezetése tovább szította a lindy hop tüzét. A Savoy bálterem északkeleti csücskét Cat’s Cornernek hívták, ahol a legjobb táncosok gyűltek össze, hogy figuráikat és lábvariációikat megosszák egymással. Néhányuknak megadatott a szerencse, hogy a 400-ak klubjának tagjai lehettek, akik napközben is látogathatták a Savoyt, hogy a valaha volt legjobb jazz és swing zenekarok játéka mellett gyakorolhassák a lindy hop-ot. A lindy hop történelem ezen pontján a Savoy nagy és ismert táncosainak száma körülbelül harminc volt. Mindegyikőjükről írni ez a hely kevés, de álljanak itt a neveik:

  • Louise “Pal” Andrews
  • Tiny Bunch
  • Eunice Callen
  • Wilda Crawford
  • Mildred Cruse
  • Joe “Big Stupe” Daniels
  • Joyce “Little Stupe” Daniels
  • Eddie Davis
  • William Downes
  • Elnora Dyson
  • George Greenidge
  • Connie Hill
  • Leon James
  • Ann Johnson
  • Dorothy “Dot” Johnson
  • Frances “Mickey” Jones
  • Thomas “Tops” Lee
  • Maggie McMillan
  • Frankie Manning
  • Lucille Middleton
  • Norma Miller
  • Al Minns
  • Mildred Pollard
  • Billy Ricker
  • Willa Mae Ricker
  • Stumpy
  • Naomi Waller
  • Ester Washington
  • Freida Washington
  • Jerome Williams
  • Russell Williams

De e sok tehetséges táncos közül egy csillag fényesebben ragyogott a többieknél: Frankie “Musclehead” Manning.

Frankie “Musclehead” Manning

Frankie Manning 1914. május 26-án született Jacksonville-ben, Floridában. Háromévesen Harlembe költözött az édesanyjával, aki szintén táncos volt. Frankie szeret azzal viccelődni, hogy legalább kilenc hónappal régebb óta táncol, mint  amióta él, mert már az édesanyja hasában is táncolt. Kora tinédzser korában kezdett el táncolni az Alhambra táncteremben vasárnap délutánonként. Tizenöt éves kora körül felkerült a Renaissance táncterembe, ahol kora esti táncokra járt. Végül tinédzser évei vége felé jutott el a híres Savoy-ba. 18 évesen, 1932-ben, amikor az első generációs lindiyhopposok virágkorukat élték.

Lévén egyaránt tehetséges táncos és versenyző, Frankie kitűnt a Cat’s Corner-ben és rendszeresen nyerte a szombat esti versenyeket. A 400-asok klubjának tagjaként ő is gyakorolhatott napközben a klubban. Itt alakította ki a maga saját stílusát: a hátát egyenesen tartotta szinte vizszintes pozícióban, miközben charleston inspirálta fürge tánclépésekkel táncolt. Judy Pritchett így írt róla a The Archives of Early Lindy Hop-ban:

Frank Manning tánca kiemelkedett még a Savoy legnagyobbjai közül is, tévedhetetlen muzikalitásával. Fürge lábai és éles fülei segítségével képes volt fizikai formába önteni az ütemet, a nagy Big Band-ek által játszott swing hangjainak érzetét és izgalmas világát.

Csakúgy, mint a Savoy-ról, Shorty George Snowden-ről és a lindy hop-ról magáról, Frankie Manningról és szerepéről, mint a lindy hop nagykövete is sok írás elérhető online. Ezt a szerepet egészen 2009. április 27-ig megtartotta, amikor 94 évesen elhagyta e földet barátai és családja körében. Idő előtti halála egy hónappal a több mint egy éve szervezett nagy 95. születésnapi ünnepsége előtt következett be. Az ünnepséget megtartották, ahogy Frankie is szerette volna, és több mint 2000 táncos vett részt rajta több mint 30 országból világszerte. A “Frankie95” kifejezésre rákeresve rengeteg írásos, fényképes és videóbeszámoló található erről az “egy jól leélt táncos élet nagy megünnepléséről”.

Ahogy tovább olvasod a lindy hop történetének eme beszámolóját, még többet megtudhatsz majd arról, hogy mivel járult még hozzá Frankie Manning a lindy hop swinghez.

Video:    Frankie Manning  és Ann Johnson
Az utolsó (negyedik) páros ebben a filmrészletben..
“Hellzapoppin” 1941

Video:    Frankie Manning lindy stílusú Charlestont táncol

Video:    interjú a 90 éves Frankie Manning-gel

2007 májusában jelent meg a “Frankie Manning: Ambassador of Lindy Hop” (Frankie Manning, a lindy hop nagykövete) c. életrajzi írás. 

Whitey’s Lindy Hoppers

Sejthetitek, hogy elég gyorsan híre ment a Savoy táncos nagyágyúinak. Ebben az időszakban a Savoy egy jól ismert integrált táncos helyszín volt. Egy olyan időszakban, amikor más báltermek és tánctermek mindent megtettek a faji elkülönítés érdekében. Beszámolók szerint egy adott estén a Savoy táncosainak 15%-a volt fehér. Ez kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy gyorsan híre menjen mi történik Harlemben. Nem kellett sok hozzá, és “… kérések érkeztek a belvárosi közösségekből és a gazdagoktól, akik lindyhoppereket szerettek volna fellépőként tékozló partijaikon…” És az ember, aki meghallgatta a kéréseiket, Herbert “Whitey” White volt.

Herbert White afroamerikai férfi volt, aki a Whitey (Fehérke) becenevet a hajában levő fehér csíkról kapta. Korábban boxoló volt, ekkoriban kidobóember a Savoyban. Amikor Whitey hallott a Savoy fiatal táncosaira kiterjesztett meghívásokról, egyből meglátta az üzleti lehetőséget. Azon túl, hogy hatékony kidobóember és becsvágyó üzletember volt, jó szeme volt a tehetségek megtalálásához, és érzéke a fiatal táncosok mentorálásához. Judy Pritchett ezt írta a The Archives of Early Lindy Hop-ban:

Whitey, aki ismerte a fiatal táncosokat is, képes volt kiválasztani azokat a lenyűgöző táncosokat, akik egyúttal jól elboldogultak a társaságban és megbízhatóak is voltak. Mindig örültek, hogy kereshetnek pár dollárt azzal, amit szeretnek. Sokuk apafigurájaként azzal küldte őket a belvárosi puccos bulikba, hogy “Ne feledjétek, senki sem jobb nálatok!”

Ezek a videók korai lindihopposokról szóló dokumentumfilmek részletei

Video A       Video B       Video C

Lindy hop a mozivásznon

A harmincas évek közepén Whitey foglalkoztatta a legjobb táncosokat (egyszerre több mint hetvenet) az ország legjobb táncterméből. Ismét Judy Pritchett az Archives of Early Lindy Hop-ból:

1936 végére Whitey táncosai hivatalosan is made the big time. Legjobb táncosainak a híres Cotton Club-ban 6 hónapos fellépése volt ‘Whitey’s Hopping Maniacs’ néven. Eközben Whitey összeszedett egy másik csoportnyi szuper táncost, akik elsőként szerepeltek  a ‘Whitey’s Lindy Hoppers’ név alatt első nagyobb hollywoodi filmjükben, a Marx Brothers A Day at the Races címűben.

Az évek során több filmben is szerepeltek, köztük:

. . . és a világ körül

Frankie Manning ezek közül sok filmben szerepelt. Amikor nem filmezett, a Cotton Club táncosainak felelőse volt, és azoknak, akik a tengerentúlra utaztak Európába vagy Ausztráliába. Franki volt a fő koreográfusa Whitey minden tánccsoportjának. EGy ponton Whitey felajánlotta, hogy a Cotton Club táncosait nevezzék Manning’s Lindy Hoppers-nek, de Frankie elutasította ezt a gesztust. Míg Frankie volt a felelőse a színpadnak, a klubnak és a nemzetközi fellépéseknek, Whitey a hollywoodi forgatásoknál maradt.

Amikor Whitey táncosai nem az utat rótták a fellépéseikre, mindig hazatértek a Savoyba hogy megcsillogtassák tudásukat a Cat’s Cornerben. Mostanra elkötelezett profikként se feledték soha, hogy ők “… mindig, elsőként és leginkább social dancer-ek és valódi jazztánc improvizatőrök.” CSakúgy, mint az akkori nagy jazz és swing zenészek, képesek voltak koreográfiák előadására a színpadon, hogy aztán később mindezt elengedve, mentesülve a tehertől, improvizáljanak a bulik táncparkettjén.

Dean Collins

Még egy táncos, aki bár nem volt a tagja a Whitey’s Lindy Hoppers csapatnak, mégis jelentős szerepet játszott a lindy hop (és a west coast swing) történetében. 1917. május 29-én Saul Cohen néven született Columbus-ban, és Newark-ban nőtt fel. ahol nővérével 14 éves korában kezdett el táncolni. Életrajzírója, Peter Loggins írja:

Több fiatal zsidó és olasz tinivel együtt őt is hamar magával ragadták a Harlemből érkező táncstílusok, ami kétségkívül a Savoy felé vezető útra terelte őt.

1935-ben, amikor 18 éves volt, a New Yorker magazin az év táncosának választotta. Ez volt az az év, amikor Frankie Manning először csinált akrobatikus figurát.

1937-ben a tánc története iránti kiváncsiságtól hajtva Saul New Orleans-ba ment, ahol állítása szerint megtalálta a swing táncok igazi születési helyét. Itt helyi zenekarokkal lépett fel, néha road show-kkal utazgatott. Végül letelepedett Los Angelesben, egy ideig egy drive-in étterem mögött lakott némi takarítói munkáért cserébe. Az étterem tulajdonosának több éjszakai szórakozóhelye is volt városszerte, így neki köszönhetően Saul hamar ismét táncolt, és ezzel nevet is szerzett magának. Ekkoriban történt, hogy talált egy pénztárcát, amiben a Dean Collins név volt feltüntetve. Gondolván, hogy zsidó származású neve hátráltathatja az alkalmazását, felvette a Dean Collins nevet, és hivatásos táncosként végig ezt használta.

Ismét életrajzírójának szavai:

1938-ban Dean találkozott Jihnny Archer-rel, akivel egész életre szóló barátságot kötött, és szobatársak lettek a Venice Beach-en, a Venice és Hoover sarkán. Ugyanebben az időszakban Dean két másik táncossal is találkozott, név szerint Jack Maddis-szel és Bill Alcorn-nal, akiket tanított és akikkel egy rövid ideig fel is lépett. Első szerencsés fordulat az életében 1939-ben következett be, amikor az RKO (amerikai filmgyártó és -forgalmazó vállalat 1928 és 1957 között) behívta egy interjúra. Azt gondolta egy napi 11 dolláros extra munka miatt megy, és egy napi 100 dolláros munkával távozott: a Let’s Make Music c. film, melyet 1940-ben mutattak be, táncos betéteinek koreográfusaként. Ezzel kezdetét vette hosszú karrierje, melynek során rövid táncbetétekben táncolt, és amivel ő lett a legtöbbet filmezett lindyhopper a mozivásznon.

ean a Hellzapoppin (1941) egy kezdő jelenetében is megjelent, ahol egy buliban Martha Ray-jel táncolt a Watch the Birdie c. zenére. A film későbbi részében volt a jól ismert koreográfia, amit a Whitey’s Lindy Hoppers adott elő. Dean Collins többek között a következő filmekben szerepelt:

A Whitey’s Lindy Hoppers megismertette Hollywood-dal a lindy hop-ot, de csak mint ingázók, amikor a forgatások és az egyéb fellépések véget értek, mindig visszatértek Harlembe és a Savoy-ba. Dean Collins viszont gyökeret vert a nyugati parton. Megosztotta ismereteit a klasszikus Savoy-stílusú lindy hop-ról a helyi táncosokkal, akik már alakítgatták a saját egyedi swingstílusukat. Ők pedig cserébe hatással voltak Dean-re és a táncára. Ennek a két stílusnak a találkozásából alakult ki az, amit ma hollywoodi vagy smooth style lindy hop-nak hívunk. E stílus jellemzői az egyenes vonalon táncolás, az alacsony intenzitás, és az egyenletes mozgás, szemben a Savoy vad, nagy intenzitású, akrobatikus elemekkel tűzdelt intenzív stílusával. Ez a nagyon eltérő, smooth style lindy hop sokak szerint az eredete vagy prototípusa a táncnak, amit később west coast swing-nek neveztek el.

Túl azon, hogy a mozivászon segítségével a lindy hop-nak széles körű ismertséget adott, Dean Collins egyik legjelentősebb vívmánya a lindy hop tanítási metódusának kidolgozása volt. Ismét az életrajzírója szavaival:

Bár Dean érkezése előtt páran már táncolták a lindy hop-ot Los Angelesben, ő volt az, aki elhozta a Savoy-ból a lindy hop formuláját. Dean kétségkívül a tánc technikusa volt, aki nem csak lebontotta azt a különböző figurákra, de képes volt azokat megtanítani is. Abban az időszakban, amikor a lindy hop egy utcai tánc volt, és az egyetlen módja a tanulásnak a próbálkozáson keresztül történt, Dean Collins befolyásos úttörője volt a lindy hop oktatásának, ami az 1930-as években kezdődött. Mary Collins azt mondta nekem, hogy Dean valójában tanítani szeretett, több száz tanítványa volt országszerte, de leghíresebb tanítványai Shirley Temple, Ronald Coleman, Cesar Romero, Abbot és Costello, Patti Andrews, Joan Crawford és igen, ő adott magánórákat Arthur Murray-nek!
Jewel McGowan

Sokat elmondtunk Dean Collins-ról, de meg kell jegyezzük, hogy minden vezetőnek szüksége van egy követőre is. Dean esetében ez Jewel McGowan volt. Kaliforniából származott, született swingtáncos volt, Dean Collins táncpartnere végig a negyvenes években, mind a filmvásznon, mind élő szerepléseknél. Jewel McGowan-t sokan a valaha volt legnagyobb női swingtáncosnak tartják.

Az aranykorszak a végéhez közeledik

Térjünk vissza az időrendhez:

A Whitey’s Lindy Hoppers továbbra is nagy sikereknek örvendhetett 1941 folyamán. Addigra Whitey megnyitotta saját éjszakai szórakozóhelyét a “The Savoy”-t a New York-i Oswego-ban.

1941-ben mutatták be a Hellzapoppin, a Hot Chocolates Cottontail, és a Buck Privates c. filmeket.

1941. december elsején a Whitey’s Lindy Hoppers elhajózott utolsó tengerentúli fellépésére. Ezen a napon szálltak hajóra a dél-amerikai Rio de Janeiro felé.

Útjuk hatodik napján, 1941. december 7-én a japánok lebombázták Pearl Harbort, és az Egyesült Államok belépett a második világháborúba. Ez a világtörténelmi esemény jelezte a kezdetét annak, ami végül a legnagyobb valaha összeállt lindy hop formáció felbomlásához vezetett.

A háborús évek alatt Dean Collins és Jewel McGowan folytatta a swing tánc népszerűsítését fellépésekkel, tanítással, a mozivásznon való megjelenésekkel és versenyzéssel. Ekkoriban  a népszerű zene a big band swing volt, és swingtáncok területi változatai tűntek fel szerte az országban.

A LIFE magazin 1943. augusztus 23-i száma a lindy hop-ot hozta le fő témájaként, és azt Amerika nemzeti táncának titulálta.

A Whitey’s lindy hoppers néhány korábbi tagja a korai negyvenes évek folyamán különböző fellépőcsoportokban folytatta előadásait. Az egyik ilyen csapatot, a  Harlem Congaroos-t Frankie Manning visszatértéig Willa-Mae Ricker igazgatta.

1942-ben Frankie Manning-et (és több másik lindyhoppert) besorozták az amerikai hadseregbe. Frankie 1947-ig nem tért vissza. Mire visszatért, a népszerű zenei irányzatok már új irányt vettek, és a lindy hop aranykorának leáldozott.

A következő részben: Hanyatlás és eltűnés: 1945-1983

A háború vége felé a lindy hop swingtánc elkezdett veszíteni a népszerűségéből. Felváltotta az east coast swing, a jitterbug, a jive, a whip, a shag és a western (a korai west coast) swing, a lindy hop ekkor már idejétmúltnak számított. Ennek oka, nagyrészt, a zenei divatban bekövetkezett változás volt.

Az 1960-as években és azon túl a páros táncok szinte eltűntek a funk, a rock és a pop-rock zenei időszakában.

A páros táncok egészen az 1970-es évek diszkókorszakáig nem tértek vissza a széles közönséghez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a lindy hop swing lemaradt, míg a west coast swing növekedésnek indult és adaptálódott az akkori nem swing ritmusú funk és soul zenéhez, ami a popkultúra szólótáncosait célozta.  

A lindy hop hanyatlásának 1942 és 1983 közötti időszakát részletesen tárgyaljuk a következő fejezetben.